Harmadik

Sehun

Suli után Jongin, Joonymun és én egyenesen hozzánk mentünk, hogy már most ráhangoljuk magunkat a holnapi napra. Szerencsére a szüleim sokáig dolgoztak, így nem kellett aggódni kellemetlen vendégek miatt. Elővettem három doboz sört, míg két barátom helyet foglalt a konyhaasztalnál. Nem akartam berúgni, a cél az volt, hogy jól érezzem magam és elfeledkezzem a gondjaimról. 

- Na, és mi a helyzet Hanával? - érdeklődött Jongin egy pimasz mosollyal az arcán. - Nekem úgy tűnik, eléggé maga alatt van. 

- Hadd legyen - vonta meg a vállam érdektelenül. - Ő harcolta ki a szakítást, én próbáltam menteni a menthetőt. Csak magát hibáztathatja - csaptam le a söröm az asztalra idegesen, ahogy felidéztem magamban elválásunk emlékét. 

- Akkor - vett egy mély levegőt sötét hajú barátom, mielőtt belekezdett volna mondandójába. - Gondolom, nem bánod, ha bepróbálkozom nála...

Erre a kijelentésre összeszűkítettem a szemeim. 

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, Jongin - szólt közbe Joonmyun dühös arckifejezésem láttán. - Hana mégis csak a legjobb barátunk. Ha lenne nála esélyed, akkor veled jött volna össze és nem Sehunnal. 

- Lehet, azóta megváltozott az ízlése - elmélkedett Jongin. 

- Felőlem nyugodtan - vontam vállat ismét, mintha nem érdekelne, de legbelül zavart, hogy a legjobb barátom máris le akar csapni a volt barátnőmre. - Ha szeretnél egy idegesítő, hisztis, féltékeny csajt, akkor nyugodtan, a tied lehet. 

- Nahát - kezdte döbbentem a legidősebb, miután legurította a sörös doboz tartalmának felét. - Nem is tudom, mikor láttatlak ilyen... ridegnek. 

- Két éve, mielőtt összejött Hanával. - egészítette ki Jongin egy sunyi mosollyal az arcán. - Ne már haver, nem zárkózhatsz be, csak azért mert dobtak. 

- Hé, én dobtam őt! Kezdett elviselhetetlen lenni az utóbbi időben - mondtam, majd ittam egy kortyot enyhén alkoholos italomból. 

- És mi van azzal az új lánnyal? - kíváncsiskodott Joonmyun.
- Csak beszélgetünk. Holnapután találkozunk a táborban - kuncogtam sejtelmesen. 

- Alig egy hete dobtad Hanát, és máris új lány a láthatáron, ráadásul a Yonsei Gimiből, ez nem semmi - csapta össze a kezeit Jongin elégedetten. - Remek tanítványom vagy, Sehun.  

- Hana ki lesz bukva, ha megtudja.

- Majd Jongin megvigasztalja - veregettem meg a vállát a mellettem ülő fiúnak.

- Valójában csak vicceltem - köszörülte meg a torkát az említett és újabb kortyot ivott a söréből. - Hana nem az esetem. Én valami domináns, dögös csajt akarok, a Yonsei pedig tele van ilyen lányokkal. Mind a hárman becsajozunk, kerítek neked is valakit Joonmyun, ne aggódj - kacsintott rá Jongin. 

Habár Joonmyun volt a legidősebb az osztályban, ő rendelkezett a legkevesebb tapasztalattal csajozás terén. Sosem járt még senkivel, pedig a kinézetével semmi gond nem volt. A lányok imádták a helyes pofiját és a stílusát, de akárhányszor hozzászólt egy csaj, egyszerűen nem tudta kezelni a helyzetet, és megfutamodott. 

Hana

Miután elbúcsúztam Krystaltól, egyenesen hazamentem. Útközben azon töprengtem, hogy hogyan oldhatnám meg a szobacserét. Legalább két hetet várhatott volna az az idióta, mielőtt kidob, de persze megint csak magára gondolt, az eszébe sem jutott, hogy talán nekem kellemetlen lehet ez az egész. Két választásom volt, az egyik, hogy keresek valakit, aki jóban van Sehunnal és szívesen cserél velem, vagy hagyom az egészet, és kibírom még ezt a tíz napot vele. Valójában egyik sem kedvezett nekem, mert ha úgy visz fel csajt, hogy én is ott vagyok, akkor biztos kiborulok, de ha úgy visz fel csajt, hogy nem is tudok róla, esetleg másnap vagy később szembesülök vele, még rosszabbul fogom érezni magam. Nem mintha érdekelne, csak nem készültem még fel rá, hogy mással lássam.
Otthon több, mint egy óráig tartott, míg összepakoltam. Nem akartam túl sok mindent vinni, és ez megnehezítette a dolgomat. Akárhogy variáltam a ruhadarabokat, tíz napi öltözék nem kevés, és nem kis helyet foglal. Emellett, szükség volt még olyan dolgokra, mint például törölköző, tusfürdő, bikini a pancsoláshoz, a balett cuccom és még tisztasági szerek, amik nélkül sehová sem megy egy lány.
Mindenki izgatottan várta a holnapot, miközben én gyomorgörccsel feküdtem az ágyban, és Sehun régi "Jó éjszakát" sms-eit olvasgattam. Mekkora hülye vagyok, a telefonszámát kitöröltem, az üzenetekről meg elfeledkeztem.

"Alig várom, hogy lássalak holnap. Egész nap te jársz a fejemben. Szép álmokat."

Ezt még a kapcsolatunk legelején írta, amikor összejöttünk. Megfájdult a szívem, ahogy visszaolvastam a kedves sorokat.
- Utállak - morogtam halkan, majd megnyomtam a törlés gombot. Másfél órába telt, mire megszabadultam mind a 400 üzenettől, és szomorúan könyveltem el, hogy az utóbbi félévben, kevesebb mint 50 sms-t írt, és azokból is áradt a ridegség. Ennyire eltávolodtunk egymástól? Észre sem vettem.
Felsóhajtottam, és elraktam a telefonom, majd kényelmesen hasra fordulva lehunytam a szemeim, és elaludtam. 

Furcsamód másnap én is izgatottam ébredtem, és egy részem alig várta, hogy elinduljunk. Igaza volt Krystalnak, nem búslakodhatok Sehun miatt, míg őt az sem érdekelte, mi van velem. Hátha találok ott egy másik fiút, elvégre nem csak a mi osztályunk lesz abban a táborban. Ennek reményében álltam a tükör elé, hogy normális, boldog arcot varázsoljak magamra. Egy kis smink és egy hamis mosoly bármire képes. Nem szabad kimutatnom, hogy még nem vagyok túl a történteken. Fél hetet ütött az óra, amikor elbúcsúztam anyától és a húgomtól. Apa bepakolta a bőröndöm a kocsiba, és mivel csak nyolcra ment dolgozni, ezért be tudott vinni a sulihoz, aminek nagyon örültem. Semmi kedvem sem volt gyalogolni akkora csomaggal. 

- Vigyázz magadra, és add át üdvözletem Sehunnak - fordult hátra apa, hogy elköszönjön.
- Hányszor mondjam még, hogy már nem vagyunk együtt?! - világosítottam fel sokadjára.
- Ne haragudj, mindig el felejtem. Annyira szokatlan, elvégre az utóbbi két évben szinte összenőttetek, és úgy vártátok a tábort.
- Kösz, hogy emlékeztetsz rá - fintorodtam el, miközben kiszálltam a kocsiból. Ennyit a pozitív hozzáállásomról.
Édesapám követett, és a csomagtartóhoz sétált, hogy kivegye belőle a bőröndöt.
- Akkor jó utat, és érezd jól magad - nyomott egy puszit az arcomra. Félperccel később intettem egyet neki, ahogy elhajtott a kocsival, majd elindultam a buszhoz. Az iskola mögötti parkolóban egy hatalmas fehér busz várta a táborozókat. Egyből kiszúrtam Krystalt, aki legnagyobb meglepetésemre Sehun mellett állt. Az ex-barátom éppen a telefonján pötyögött valamit, miközben Krystal lelkesen magyarázott neki. Vettem egy nagy levegőt, és elindultam feléjük. Itt az ideje, hogy megtörjem a jeget, és egy magabiztos, boldog nő szerepét vegyem magamra.
- Sziasztok - léptem oda hozzájuk.
- Szia Hana - köszönt lelkesen Krystal, mire Sehun felkapta a fejét, és egy mogorva "csá" után egyszerűen elsétált. Egy pillanatra sem vette le a szemeit a telefonja kijelzőjéről, miközben felszállt a buszra.
- Kivel beszél? - kérdeztem kíváncsian. 

- Nem tudom - vont vállat barátnőm, de a négy év együtt töltött időnek köszönhetően száz százalékosan biztos voltam benne, hogy hazudik.
- Hazudsz - állapítottam meg összeszűkített szemekkel.
- Szerinted nem elmondanám, ha tudnám? - tárta szét a kezeit frusztráltam. - És, hogy bebizonyítsam az igazat, azt is megosztom veled, hogy Sehun találkozni fog valami csajjal a táborban.
- Cs-csajjal? - habogtam, miután felfogtam az imént hallottakat. Ilyen könnyedén lezárta azt a két évet? Ha így van, semmit sem jelentettem neki.
- Ja, Jongin mondta. Szerintem vele beszélt Sehun, de nem vagyok biztos benne.

- Mi az, hogy nem vagy biztos benne? Itt álltál mellette az előbb!

- Nem szokásom beleolvasni másik üzeneteibe.
- Mindegy... - horkantottam fel, és odasétáltam a busz oldalához, és beraktam a csomagom a többiekéhez.
- De ugye nem ezért fogsz kibukni a táborban? - sétált mellém a szőke lány, miközben átkarolta az egyik vállamat. Nos, ezen a kérdésen még nekem is el kellett gondolkodnom. Zavart. Nagyon zavart, hogy Sehun máris talált valaki mást, míg én csak szenvedek a vesztesége miatt. De nem szabad, hogy erre más is rájöjjön. 

- Dehogy is - mosolyodtam el, és még magam is meglepődtem milyen magabiztossággal jöttek belőlem a szavak. - Mellesleg, még nem mondtam, de én is találkozom egy fiúval a táborban.
- Tényleg? - nézett rám hitetlenkedve. - Nem is mondtad...
- Mert ez az egész még nagyon friss, és nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, milyen gyorsan túlléptem Sehunon. - Na jó, lehet túlzásba estem, de nem mutathatom ki a gyengeségem.
- Ez esetben, ha te és Sehun is mással randiztok, akkor nem lesz semmi gond. Alig várom, hogy megismerhessem az új fiút!
- Krystal, Hana - hallottuk meg osztályfőnökünk  kellemesen mély hangját a busz ajtajából. - Szálljatok fel, mindjárt indulunk - utasított, majd elindult  néhány másodperce érkező autó felé.
- Gyere - húzott maga után a barátnőm. A busz már tele volt, mindenki időben érkezett, és elfoglalták a helyeket. Krystallal hátra mentünk. Bal oldalt a legutolsó két ülésen Jongin és Joonmyun ült, akik mosolyogva intettek egyet, amikor megláttak. Krystal leült eléjük Jessica mellé, míg az egyetlen szabad hely a másik oldalon volt - Sehun mellett. Nos, igen, eredetileg együtt ültünk volna, de most kizárt, hogy mellette töltsek három órát
- Khm - köhintettem határozottan, hogy magamra vonjam a figyelmét. - Sehun!
Az említett rám nézett, majd mikor látta, hogy hozzá beszélek, kivette egyik füléből a fülhallgatót.
- Mi van?
- Azt hiszem, rossz helyen ülsz.

- Miért is? - pislogott rám kíváncsian.
- Akkor máshogy fogalmazok - forgattam meg a szemeim. - Ülj el innen, mert ez az egyetlen szabad hely, és nem vágyom a társaságodra.
- Ez kölcsönönös - nevetett cinikusan.
- Nos, akkor? - tártam szét a kezeimet.
- Mi van? - játszotta az értetlent, és láttam rajta, hogy egyre jobban élvezi az idegesítésemet.
- Ülj el!
- Ugyan, srácok - szólt közbe Joonmyun a másik oldalról. - Nehogy ezen veszekedjetek már.
- Te maradj csendben! - pillantottam rá mérgesen, mire azonnal elhallgatott. 

- Utoljára mondom, ülj el innen, vagy cserélj helyet valakivel - dühödtem be most már végleg.

- És mégis megmondanád, hogy hová üljek, te nagy okos? Már egy szabad hely sincs. Vagy leülsz mellém vagy állhatsz ott három órán keresztül, nekem mindegy - vonta meg a vállát Sehun, és magamban elmosolyodtam, amiért nekem is sikerült éppen annyira felbosszantanom őt, mint ahogy ő neki engem. 

- Khm - hallottuk meg Mr. Wu türelmetlen hangját előről - Hana, leülnél, kérlek?

- De Seonsaengnim...

- Ülj le! - nézett rám komolyan, így inkább feladtam, és akaratlanul, de helyet foglaltam az ex-barátom mellett. 

- Nos, ha mindenki rám figyel, akkor bemutatnám Miss Park Jinát, ő lesz a tánctanár és a műsortok koreográfusa. Ha segítségre van szükségetek, bátran forduljatok hozzá - mondta Mr. Wu, mire mindenki nagy szemekkel méregette az új tanárnőt. 

- Annyeonghaseyo - szólalt meg kedves hangon a Jinának nevezett nő, majd meghajolt. - Nagyon örülök a találkozásnak, remélem, jól megértjük majd egymást, és mindenki tudása legjavát fogja nyújtani. Nyugodtan szólítsatok Jinának, és hagyjuk a formaiságot, nem vagyok még olyan öreg.

- Rendben, akkor indulhatunk - mondta az osztályfőnök. Az ajtók bezárultak, a sofőr beindította a motort, és kezdetét vette a három órás út. Az osztály nagy része bedugta a fülest a fülébe, hogy zene hallgatással töltse az időt, míg néhány beszélgetni kezdtek.
Rákönyököltem az ülés karfájára, és azon gondolkodtam, mi tévő legyek. Lehet még sem kellett volna hazudnom Krystalnak, mégis hogy szerezzek egy fiút a másik iskolából, akit az új pasi jelöltemként fogok bemutatni? És vajon ki lehet az a lány, akivel Sehun beszélget? Óvatosan oldalra sandítottam, és láttam, hogy volt kedvesem szorgosan pötyög valamit a Kakao Talk ablakába. Kicsit közelebb hajoltam, de csak úgy, hogy ne legyen túl feltűnő. És Siker! Tökéletesen láttam a lány nevét.
- Ki az a... Chaerin? - kérdeztem magamtól, és észre sem vettem, hogy hangosan is kimondtam a gondolatomat. Sehun rám nézett, és összeszőkített szemekkel megszólalt.
- Semmi közöd hozzá, és örülnék, ha nem ütnéd bele az orrod mindenbe - Ezzel ismét a telefonja felé fordította a figyelmét.
- Hogy lehetsz ekkora bunkó? - motyogtam mérgesen, miközben elhúzódtam tőle, és összekulcsoltam a karjaim magam előtt. 

Második

Jina

Fáradtan nyújtóztattam ki elgémberedett végtagjaim, miután megszüntettem a szekrényem felől hallatszó ébresztőórám idegesítő hangját. Korán volt még, a telefonom kijelzője hat óra öt percet mutatott, ami azt jelentette, hogy ötvenöt percem maradt elkészülni és odaérni a Seouli Művészeti Szakközépiskola elé. Kikászálódtam az ágyból, letussoltam, és valami kényelmes öltözékbe bújtam, ami egy egyszerű fehér pólóból, fekete bőrkabátból és farmerből állt. Magassarkút húztam hozzá, mondván egy nő legyen mindig nő és adjon magára. Szerettem kihangsúlyozni a táncnak köszönhető vékony, csinos alakom egy ízléses lábbelivel. Hajamat felkötöttem lófarokba, és napszemüveget akasztottam a pólómra, hogy kilépve a házból eltakarjam a kialvatlanság miatt keletkezett sötét karikákat. 

Szerencsére még tegnap este összekészítettem a csomagomat, hogy azzal ma már ne keljen foglalkozni. Gyorsan leellenőriztem, hogy eltettem-e minden szükséges és fontos dolgot, aminek hasznát vehetem majd a tíz napos táborban. A ruháim nagy része a tánchoz szükséges tornaruhából, shortokból, és trikókból állt, de akadt néhány csinosabb, bulizásra alkalmas darab is. Tisztasági szerek rendben, egy szendvics és néhány csoki a 180 perces útra. 

Az órámra pillantva elégedetten könyveltem el, hogy kevesebb mint negyven perc alatt végeztem. Kibaktattam a bőröndömmel az autómhoz, bepakoltam a csomagtartóba, majd elindultam az iskola felé.
Idén lesz három éve, hogy elvállaltam a dráma táborban lévő végzős diákok különböző táncos előadásainak és végső műsorának koreografálását. Valójában nem sokkal voltam idősebb a diákoknál, sőt ha belegondolok öt éve én is ugyanebben a táborban végeztem, ezért nem ragaszkodtam fegyelemhez vagy szigorhoz, annak örültem a legjobban, ha befogadtak saját köreikbe, és nem tanárként kezeltek. Az előző táncoktató, aki engem is felkészített annak idején, terhes lett, és felmondott, ezért két évvel ezelőtt engem kértek fel erre a nemes feladatra kiemelkedő tánctudásom és kreatív ötleteim miatt. Önbizalom hiányában először nem akartam elvállalni, hiszen megtanulni egy koreográfiát, vagy betanítani és kijavítani másokat teljesen két különböző dolog, és az egyik sokkal nehezebb, mint a másik, ugyanakkor nem éreztem magam olyan tehetségesnek, mint ahogy azt a körülöttem lévők állították. Végül feszélyezve, de elvállaltam, és nem is bántam meg, mert nem egyedül kellett szembenéznem a feladatokkal, a diákok rengeteget segítettek, és igazi csapatmunka alakult ki köztünk. Napközben keményen készültünk az előadásra, este pedig hatalmasakat buliztunk, persze csak bizonyos kereteken belül, hogy másnap senki se legyen fáradt. 

Gondolataimat a telefonom hangos csörgése szakította félbe. Egyik kezemet elvettem a kormányról, és előkotortam a mobilt, amin - a kijelző szerint - az öcsém keresett. 

- Jó reggelt, Chanyeol - köszöntöttem vidáman, mire ő álmos hangon motyogott valamit a másik oldalról. - Sajnálom, de nem tudlak elvinni, én a másik iskolával megyek, úgyhogy majd ott találkozunk. Tudom, tudom... Jó, majd megbeszéljük. Szia.

Az öcsém a Yonsei Gimnázium végzős tanulója volt, ami egy fokkal híresebb a Seouli Művészeti Szakközépiskolánál. Ebből a gimnáziumból kerültek ki a legtehetségesebb táncosok, énekesek, színészek, mivel jóval színvonalasabb - és költségesebb - volt az oktatás. Chanyeol az általános iskolában kezdett énekelni, de dörmögő, mély hangja miatt rap pályán folytatta tanulmányait, és olyan műsorokban szerepelt, mint a Show Me The Money vagy a Superstar K. Igaz, sosem ért el helyezést, de így is rengeteg ügynökség akart vele szerződést kötni, amit mindig visszautasította, mert nem tartotta magát elég jónak, és be akarta fejezni a gimit, mielőtt komolyabb pályára lép.
Idén ez a két iskola vesz részt a dráma táborban, de az öcsém osztálya csak holnap érkezik a helyszínre. Ennek örültem, mert végre tölthetünk némi időt egymással, az utóbbi hónapokban a munkám és az iskola miatt keveset találkoztunk, így ez egy tökéletese alkalom lesz, hogy bepótoljuk az elmúlt időt.
Mosolyogva parkoltam le a Seouli Szakközépiskola előtt, ahol egy fehér színű busz állt. Öt perccel indulás előtt érkeztem, így remélhetőleg már az összes diák felszállt. Leraktam a kocsit az egyik üres parkolóban, és amikor kiszálltam, majdnem eltaláltam Krist az ajtóval.
- Ó - pislogtam rá meglepetten.
- Azt hittem, elkésel. Nem csak a diákokra vonatkozott a háromnegyed hét - mondta szigorúan, miközben hátra sétáltunk a csomagtartóhoz. - Segítek - ajánlotta fel egy fokkal kedvesebb hangszínen, és egy könnyed mozdulattal kivette a bőröndömet.
- Itt vagyok időben, nem? - kérdeztem mosolyogva, ahogy lecsuktam a csomagtartó fedelét, és bezártam a kocsit. Az iskola parkolójában biztonságban lesz 10 napig. - Mindenki megérkezett már?
Krist, vagy eredeti nevén Yifant, két éve ismertem meg a táborban. Ő tanította meg a diákoknak, hogy mennyire fontos a színpadi jelenlét, és hogyan kápráztassák el a zsűrit és a közönséget rap tudásukkal. Már az első alkalommal közel kerültünk egymáshoz valószínűleg azért, mert egy korosztály voltunk, és rengeteg közös témánk akadt. De semmi más nem történt köztünk, mivel Yifannak barátnője volt, én pedig úgy tekintettem rá, mint egy második testvérre. Kollégák és barátok, ezzel a két szóval lehetne jellemezni a kapcsolatunkat.
- Igen, csak rád vártunk - közölte ismét a megszokott szigorral a hangjában, majd berakta a bőröndöt a buszba, oda, ahol a többi diák csomagja is volt. - Egy kis figyelmet kérnék - kiáltotta el magát, miután felszálltunk. A fiatalok elcsendesültek, kivéve két személyt, egy barna hajú fiút, aki az ablaknál ült és egy szőkés barna hajú lányt, aki mellette állt.
- Utoljára mondom, ülj el innen, vagy cserélj helyet valakivel - mondta a lány dühösen ügyet sem vetve a körülöttük lévő emberekre.
- És mégis megmondanád, hogy hová üljek, te nagy okos? Már egy szabad hely sincs. Vagy leülsz mellém vagy állhatsz ott három órán keresztül, nekem mindegy - vonta meg a vállát a fiú.
- Khm - köhintett Yifan, amivel sikerült magára vonnia a veszekedők figyelmét. - Hana, leülnél, kérlek?
- De Seonsaengnim...
- Ülj le! - ismételte magát kimérten Kris, mire a Hanának nevezett lány arca enyhén elsápadt, és durcásan levetette magát a fiú melletti ülésre.
- Nos, ha mindenki rám figyel, akkor bemutatnám Miss Park Jinát, ő lesz a tánctanár és a műsortok koreográfusa. Ha segítségre van szükségetek, bátran forduljatok hozzá.
- Annyeonghaseyo - vettem át a szót Yifantól, és illedelmesen meghajoltam. Amint kiegyenesedtem meglepetésemre a buszban lévő összes férfi szempár rám szegeződött. - Nagyon örülök a találkozásnak, remélem, jól megértjük majd egymást, és mindenki tudása legjavát fogja nyújtani. Nyugodtan szólítsatok Jinának, és hagyjuk a formaiságot, nem vagyok még olyan öreg - mosolyodtam el.
- Rendben, akkor indulhatunk - szólt Kris a sofőrnek, majd mindketten helyet foglaltunk az első sorban fenntartott szabad üléseken. 

Első

Hana

Az óra monoton kattogását hallgattam, miközben az előttem ülő, világosbarna hajú fiú hátát figyeltem. Kényelmesen hátra dőlt a székben, és bizonyára érezhette, hogy őt bámulom, mert alig észrevehetően, de hátra sandított. Megvonta a vállát, mintha így szeretné tudtomra adni, hogy egyáltalán nem érdekli, mit csinálok, majd ismét az osztályfőnök magas alakjára emelte tekintetét.

Ő volt Oh Sehun. Az a fiú, aki egy héttel ezelőtt még a világot jelentette nekem, bármit megtettem volna, hogy jó kedvre derítsem, amikor szomorú volt, de most legszívesebben a pokolba kívántam volna. A szerelem, amit éreztem, eltűnt, és helyét színtiszta gyűlölet vette át. Egy hete szakítottunk, és az elválás koránt sem volt békés. Csúnyán összevesztünk, - hogy akkor épp min, az nem számít – és a két év alatt felgyülemlett sérelmek pontot tettek a kapcsoltunk végére.
Valójában Sehun javasolta a szakítást, mert elege lett az állandó sértegetéseimből és az elviselhetetlen személyiségemből, azt mondta gyerekes és féltékeny vagyok, nem akar tovább egy ilyen mérgező kapcsolatban élni. Igen, mérgező, ezt mondta. Erre én teljesen kiakadtam, és a fejéhez vágtam az összes zavaró szokását, ami csak eszembe jutott abban a pillanatban. Zavart, hogy az utóbbi hónapokban alig foglalkozott velem, zavart, hogy szívesebben töltötte a szabadidejét a barátaival, vagy idióta számítógépes játékokkal, minthogy eljöjjön velem moziba vagy vásásrolni. Egyedül voltam karácsonykor, mert el kellett utazni az szüleivel – ezt még megértettem. Elment a haverjaival szilveszterezni úgy, hogy előtte megígérte csak kettesben leszünk, amiért kihagyta a karácsonyt – ezért nem szóltam, mert szerencsére így sem lent el rontva a programom. De amikor elfeledkezett a születésnapomról, nagyon dühös lettem, és egy hajszál választott el a szakítástól. Ilyen barát volt ő. Fontosabbnak találta a haverokat, a bulikat és a hülye játékokat.

Végül ő szakított velem, holott nekem lett volna rá nyomós okom. Azóta egymáshoz sem szóltunk. Az összes közösségi oldalon töröltem az ismerőseim közül, leszedtem minden közös képet instagramról, és a telefonszámát sem hagytam meg. Mintha sosem ismertem volna. Nagyon rosszul érintett, mert akármennyire is utáltam, egy kis részemnek hiányzott. Nehezen boldogultam nélküle, két év alatt teljesen hozzá szoktam, hogy mindig van mellettem valaki, akire számíthatok. Ezzel szemben ő figyelembe sem vett, egész nap jó kedvűen vigyorgott a közös barátainkra, amit nem néztem jó szemmel. Más lányokkal beszélgetett és az instagramja is tele volt bulis fotókkal. Ennyire örül neki, hogy megszabadult tőlem?

- Ne felejtsétek el, hogy holnap reggel, háromnegyed hétkor találkozunk az iskola bejárata előtt. A busz hétkor indul, aki nem ér ide időben azt itt hagyjuk. Mindenki legfeljebb egy nagy bőröndöt és egy utazó táskát hozhat magával a tíz napra, úgyhogy csak a legfontosabb dolgokat tegyétek el – pillantott körbe szigorúan Mr. Wu, az osztályfőnök.

Egy sóhajjal vettem tudomásul imént elhangzott mondatát. Holnap kezdődik a végzősök dráma tábora, amin kötelező minden utolsó éves diáknak részt venni. Az iskola, ahova Sehun és én jártunk egy művészeti szakközépiskola volt. Lényegében ugyanazt tanultuk, mint más hagyományos iskolákban, matematikát, irodalmat, biológiát, történelmet, annyi különbséggel, hogy itt mindenki szakosodhatott valamilyen művészettel kapcsolatos tantárgyra. Az enyém a tánc volt, azon belül is a balett, míg Sehun rappelni tanult.

- Köszönöm a figyelmet. Holnap találkozunk a megbeszélt időben. Viszontlátásra – zárta le az órát az osztályfőnök, mire mindenki pakolászni kezdett. Az osztálytársaim arcán leírhatatlan öröm bujkált, hiszen ez volt az év utolsó órája, soha többé nem kell betennünk a lábunkat ebbe a terembe. A holnap kezdődő tíz napos tábor pedig egy vizsgával fog zárulni, ahol mindenki megmutathatja mennyit tanult az elmúlt négy évben. Ezt egy magasan képzett, táncra, énekre és színjátszásra szakosodott zsűri fogja értékelni, és eldönteni, ki hányassal zárhatja az évet. Tehát a következő másfél hét sokkal inkább a kemény munkáról és gyakorlásról fog szólni, mintsem a lazulásról és bulizásról.

- Alig várom, hogy reggel legyen – dalolászott izgatott hangon az egyik legjobb barátnőm, Krystal Jung. Már hozzászoktam, hogy mindent énekelve mondott el, mivel ez volt az, amiben a legjobban kiemelkedett.

- Én nem – vettem oda morcosan olyan hangerővel, hogy ez kedves ex barátom figyelmét se kerülje el. Egyáltalán nem akartam részt venni ezen a hülyeségen, főleg úgy, hogy a házban, amiben hatan leszünk – Sehun, Krystal, Jessica, Jongin, Joonmyun, és én – Sehunnal együtt foglaltam szobát. Ez persze még azelőtt történt, hogy szakítottunk volna. Tökéletesen elterveztünk mindent, egymás mellé ülünk a buszon, egy szobában leszünk, és segítünk egymásnak minden feladatban és versenyben. Ki gondolta volna, hogy szakítani fogunk? Mi voltunk az évfolyamat „legmenőbb” párja, akik már két éve húzták együtt. A tehetséges, jóképű rappel és az elbűvölő balerina. Nálunk már csak Jongin lett volna menőbb, ha talált volna barátnőt hosszú távra, de ő mindig is a rövid kapcsolatokat részesítette előnyben. Kim Jongin, vagy ahogy mindenki ismerte, Kai volt az egyik legtehetségesebb táncos az iskolában és azon emberek közé tartozott, akinek barátságra Sehun és én is egyformán igényt tartottunk.

- Azért vagy ilyen morcos mert meghiúsultak a Sehunnal kapcsolatos terveid? - incselkedett a szőke lány, miközben a hátára kapta a táskáját.

- Nem akarom hallani ez a nevet még egyszer – szorítottam össze a fogaim, majd az említett személyre pillantottam, aki jó ízűen cseverészve hagyta el a termet két legjobb barátjával az oldalán.

- Figyelj! - fogta meg a vállamat Krystal, és a fejével az ajtó felé bökött - Ő nem búslakodik miattad, ezért jó lenne ha te sem mutatnád ki, mennyire megbántott azzal, hogy dobott.

- Hé, nem ő dobott! K-közös megegyezés alapján történt – javítottam ki a barátnőm. Ez igaz volt, először ő mondta ki, hogy vége, aztán én, így végül is együtt döntöttünk kapcsolatunk sorsáról.

Krystal összeszűkített szemekkel nézett rám, mintha nem hinné el, majd sóhajtott egy nagyot.

- Nekem aztán mindegy, mivel áltatod magad, de ez így akkor sem lesz jó. Azt hiszed, nem láttam, hogy egész órán őt bámultad?

- Nem bámultam, és nem szeretnék róla beszélni – jelentettem ki egyszerűen.

- Úgy is lesznek más fiúk a táborban, itt az idő, hogy bevesd magad – mondta határozottan, miközben kifelé igyekeztünk. Mielőtt még elhagytuk volna a termet, odaléptem a tanári asztalhoz.

- Mr. Wu – szólítottam meg a tőlünk nem sokkal idősebb férfit. Wu Yifan volt az osztályfőnök, és ő tanította rappelni a diákokat a suliban. Három éve költözött Koreába, mert eredetileg Kínában élt, de ez az akcentusán egyáltalán nem érződött.

- Tessék Hana – pillantott rám mosolyogva.

- A táborral kapcsolatban... – köszörültem meg a torkom. - Lehetséges az, hogy szobát cserélek?

- Ó – gondolkodott el a magas, barna hajú férfi. - Nos, lehetséges, de csak akkor, ha találsz olyat, aki szívesen cserél veled, mert üres ház sajnos már nincsen.

- Értem – mondtam csalódottan. - Azért köszönöm – búcsúztam el tőle, majd Krystal után siettem a folyosóra.

- Te nem akarsz szobát cserélni velem? - kérdeztem, amint mellé értem.

- Kizárt, hogy én Sehunnal legyek egy szobában. Sajnálom – rázta a fejét határozottan. - Talán Jongin vagy Joonmyun szívesen cserél veled - javasolta.

Elhúztam a szám, miközben elmerengtem az ötleten. Nem szívesen lennék Jonginnal, mert ismerve őt a tíz nap alatt tíz különböző lánnyal kellene megosztanunk a szobát, ami számomra elég zavaró lenne, de azt sem akartam, hogy Sehunnal legyen, mert biztos próbálna csajt keríteni neki, és be kell vallanom őszintén, amennyire haragudtam rá, annyira nem álltam készen arra, hogy valaki mással lássam. 
- És ha mi lennénk egy szobában? - vetettem fel az utolsó szóba jöhető ötletet. 
- Ezt a nővéremmel beszéld meg - pislogott rám a szőke lány. Jessica, Krystal nővére, végül is elég jól kijött Sehunnal, és amilyen rendes, talán meg szán, és helyet cserél velem. Hiszen ki hagyná, hogy egy frissen szakított pár, akik láthatóan ki nem állhatják egymást, egy héttel kapcsolatuk vége után egy szobába kerüljenek tíz napra? - Bár nem hiszem, hogy Sehunnal szeretne osztozkodni, nem olyan rég volt egy apró összetűzésük, és elég kínos lenne, ha ezek után egy szobába kerülnének. 
- Szerinted nekem nem lesz kínos?
- Hana - állított meg Krystal, és komoly, fegyelmező tekintettel nézett rám. - Hallottad Sehunt panaszkodni arról, hogy veled kell megosztania a szobát? 
- Nem...
- Akkor miért vagy kiakadva? Emellett lehet, hogy ő már hamarabb gondolt erre, és talált valakit, aki cserél vele. Holnap kiderül.
- Szerinted képes lenne szobát cserélni csak azért, hogy ne kelljen egy légtérbe tartózkodnia velem? Ha két évet kibírt mellettem, akkor ez a tíz nap semmiség - háborodtam fel.
Krystal utolsó állítása mélyen érintett, mert bele sem gondoltam, hogy esetleg Sehun lenne az, aki szobát akarna cserélni, és ez fájt, mert egy hét alatt még nem tudtam teljesen túl tenni magam a szakításon.
- Komolyan nem értelek - csóválta a fejét barátnőm.